| Üdvözöljük a sokoldalú építkezési területeinken. |
|
 |
 |
 |
|
|
|
 |
 |
A jövő a hagyománnyal kezdődik
|
 |
Inniváció és távollátás A Haas-Group alapkövét Xaver Haas tette le, amikor 1971-ben egy ácsműhelyt vásárolt meg Falkenbergben. Innen egymásután építette ki a cégcsoportját. Először a faépítményekre specializálta magát és a fából készült gabonatárolók gyártására a mezőgazdaság részére. Újításokkal, jó piaci érzékkel, vállalkozói távollátással szélesítette ki termékpalettáját és új technikákat vezetett be. Egy mérföldkő, amely a tetőszerkezetek és mezőgazdasági épületek gyártását és összeszerelését forradalmasította a Gang Nail szöglapos faösszekötők. Ez az első Haas-Készház alapját képezte, amelyet 1973-ban a produkciós csarnokból lett kiszállítva. A Haas vállalkozói dinasztia gyökerei messzire nyúlnak. 1930-ban az akkor 23 éves Franz Xaver Haas ácsmestervizsgát tett és önállósította magát. A megbízásait nagyrészben a mezőgazdaság területéről szerezte be. Ebben az üzemben tanulta az ácsmesterséget az 1949-ben született fia, Xaver Haas, a mostani cégvezető, aki mint Németország legfiatalabb ácsmestere 1969-ben mestervizsgát tett. Ez volt egy sikeres vállalkozói karrier kezdete.
|
 |
|
 |
|
Sokoldalú termék-, és szolgáltatási színpaletta az építkezés területén. Ma a Haas Group 8 ország 19 termelési üzemében állít elő kész építményeket, épületelemeket, fatermékeket. Saját kereskedelmi irodák és jelenleg 6 további országban eladási organizációkteszik egy erős építési partnerré Európa egész területén. A Haas-Group sikere a kiváló minőségű termékek gyártásának és szolgáltatásának stratégiáján alapul.
|
 |
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
 |
|
|
|
Üzleti ágazataink
Időpontok
| Verkaufsoffener Sonntag in Falkenberg am 20.07.2008 |
|
Haas Fertigbau möchte alle Interessenten und Besucher am 20.07.2008 ganz herzlich einladen, die Ausstellung im Baufachmarkt als auch die Musterhausausstellung zu besuchen. Unser Verkaufs- und Fachpersonal freut sich auf Ihr Kommen.
|
|
|
| Ostbayernschau, Straubing |
|
Die Ostbayernschau in Straubing, die größte Verbraucherausstellung im ostbayerischen Raum, gehört untrennbar zum Gäubodenvolksfest vom 09.-17.08.2008 und vermittelt einen Überblick über die Leistungsfähigkeit dieser Region.
|
|
|
| Pannonia 2008, Gols (Österreich) |
|
Zusammen mit dem Golser Volksfest findet auch in diesem Jahr vom 9. bis 17.08.2008 die Wirtschaftsmesse Pannonia statt.
|
|
|
|
|
Ein Publikumsmagnet am Karpfhamer Fest vom 31.08. - 04.09.2008 ist auch die Rottalschau. Unsere Firma präsentiert dort vielfältige Baukonzepte in Form von z. B. landwirtschaftlichen Gebäuden, Lüftungssystemen und vielen anderen Angeboten rund um die Landwirtschaft.
|
|
|
| Welt der Familie, Saarbrücken |
|
Die Messe "Welt der Familie", vom 20.-28.09.2008 in Saarbrücken, gehört zu den führenden Verbrauchermessen im südwestdeutschen Raum und lockt mit ihrem vielfältigen Angebot und einem abwechslungsreichen Programm
|
|
|
|
|
 |
 |
|